Gál Emma (5.b): Tavasz

 

Tavaszi napsugár süt le a tájra,

Bárányfelhők úsznak az égen,

Lenéznek a lábamnál nyíló sok virágra,

Vártam már a tavaszt régen.

 

Hóvirág, jácint, nárcisz

Mind nyílik kertemben,

Vidáman csodálom őket,

S mosolygok jókedvemben.

 

A fákról madárdal hallatszik,

Boldogan csivitelnek,

Mindenki vidám, örül,

Vége a zord téli hidegnek.

 

A Nap melegen süt,

Lágy szellő fúj susogva

Én boldog vagyok, mert tavasz van

És madarak repülnek dalolva.

 

Gál Emma (5.b):Angolna bál

 

A bálon az angolna

Fuvoláján hangolna

De a fuvoláján nem hangol

A bálon minden angolna angol.

 

Türelmetlen várakozás,

A büfében tolakodás.

Ez jellemzi ezt a bált

És a hangoló fuvolát.

 

Az angolna már hangol.

Megenyhül a sok angol,

Fuvolaszó harsan,

S táncolni kezdenek lassan.

 

Táncolnak az angolnák,

Panasz hangzik: Hangolnátok?

A citerás is szólni kezd:

Kezdődik már a duett?

 

Végre a zongora is hangol,

Táncolni kezd a sok angol,

Énekszó zendül a színpadról,

Szomszéd dühöng az ablakból.

 

Ilyen az angolna bál

Citera, zongora, fuvola vár,

S bár az ének kissé hamis,

A hangulat nem az, s ez marad is!

 

Gál Emma (5.b): Vihar

 

Szép nyári nap van,

Strandra készülünk,

De villámokat látunk,

S meg is ijedünk.

 

Mert, hogy is lehet az,

Hogy csak így hirtelen,

Eltűnjön a meleg,

S vihar legyen.

 

Szakad az eső,

Mint a vízesés,

Villámok cikáznak,

Fényes ostorként.

 

A mennydörgés hangja

Oly nagyon erős,

Mint bömbölő oroszlán,

Amely olyan nagy hős.

 

De szerencsénk van,

Hiszen viharunk

Nagy hamar elhagyja

A mi városunk.

 

Gál Emma (5.b): Város

 

A városban lakok én

Csupa káosz az egész,

Autó száguld el házunk előtt,

Busz tűnik el szemünk elől.

 

Reggel ha az ablakon kinézek,

Alig látom a kék eget,

Helyette csak járműveket,

És munkába igyekvő embereket.

 

Iskolába indulok, és kilépek a házból,

S benzingőz bűze árad az egész utcából,

Arra gondolok, bár vidéken élnék,

Mert a vidék tiszta, s csodaszép.

 

Gál Emma (5.b): Farsang

 

Vidám farsang, zenés farsang,

Jelmezbál és karnevál,

Ez minden embert felvidít,

Igazam van, ugyebár?

 

Mulatozás, készülődés,

Felvonulás és a bálok,

Vajon milyen jelmezt

Vesznek ma fel a lányok?

 

Van itt minden:

Balerina, tündér és boszorkány,

Van aki még így sem boldog?

Az figyeljen én reám!

 

A jelmezbál mit érne,

Ha nem lenne mit enni

Hát az bizony rossz lenne,

Így mindig van mit tenni.

 

Egy asszony nagy tálcán

Friss süteményt hoz,

Aki akar olyat enni

Vegyen, mert már fogy!

 

Íme a farsang,

Menj oda!

Ott zene vár

És sok móka.

 

Tóth Jázmin (3.a): Meseszárnyon

 

Tök jót találtam ki!

Elmehetnénk egy nagyot kirándulni!

Sárkányháton megyek

és követem a szelet.

 

De a kalózhajó se rossz!

Tengereken utazom.

Vagy inkább táltosparipa – háton…

Egy táltosra olyan régóta vágyom!

 

Jajj! De se lovam, se sárkányom!

Oda a sok álmom.

Hová menjek, mit tegyek,

Hogy végre mesékbe lehessek?

 

Megvan! Te is jössz velem?

Gyere bátran! Fogd a kezem!

Nem akárhova – könyvtárba megyünk!

Könyvvel a kezünkben bárhol lehetünk!

2010.okt.13.

 

Folberth Nóra (2. c): Az iskolában

 

Iskolában lenni jó,

Tanulhatunk halihó!

Kedvesek a tanárok,

nagyon jók a barátok!

 

Iskolában lenni jó,

Játszatunk is halihó!

A szünetben eszegetünk,

az órán meg éhezgetünk.

 

Tesi, magyar, matek, ének

s minden áldott nap a német!

Mondogatom minden nap:

Gyere szombat, vasárnap!

 

Tölgyesi Tilla (2.c): Osztály

 

Magyar órán olvasunk,

Matek órán számolunk.

Vince a nagy számkirály,

Manci nézi mit csinál.

 

Német órán szótároztunk,

tesi órán futkározunk.

Martin a németben nagy penge,

lehet is tőle jó kedve!

 

Oláh Vivien: Miről szól a hipp-hopp?

 

Elsős voltam én,

Elmúlt ez már rég.

Megismertem én,

A hipp-hoppot rég.

 

Négykor elmegyünk mi,

a hipp-hopposok mind.

Kedden és csütörtökön,

jót mulatunk mind.

 

Perényi Patrícia (2.c) : Az iskola

 

A Nóri hangos,

a Tilla okos.

A Bálint náthás,

Az udvar csodás.

 

A takarító morcos,

de a padló ragyog.

Az osztályfőnök kedves,

a portás néni kedves.

 

Sólyom Nikolett (3.c): A suli sztárja

 

Van a sulinak egy sztárja,

úgy hívják, hogy Sára.

Nyolc órakor ébred,

Volán busszal ér be.

 

Olyan magas szintet ér el,

hogy előtte minden tanár letérdel.

Minden ovis megcsodálja,

milyen szép a frizurája.

 

Roób Réka (3.b) : A három próba (I. hely)

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, annak volt egy táltos fia.

Az a fiú elindult egyszer világot látni. Addig vándorolt, míg egy házra bukkant. Illedelmesen bekopogott és egy gonosz banya nyitott ajtót. Volt annak a banyának egy csodálatos pöttöm tündérlánya, aki olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. A fiú rögtön beleszeretett és megkérte a kezét. De a banya azt mondta:

- Nem adom oda a lányomat, csak ha kiállod a párom próbát. Át kell menned a hét jéghegyen, meg kell szerezned a csodadarálót és meg kell találnod a selyemréten a táltos paripát.

Ment, mendegélt és talált egy hétmérföldes csizmát. Azt felhúzta, lépett vele egyet-kettőt és már ott is találta magát a hét jéghegynél. Megint lépett egyet-kettőt és lám, már át is kelt a hét jéghegyen.

- Jöhet a második!

Ment, mendegélt és talált egy kutyát. Az csak ugatott, ugatott és ugatott. Mintha valamit mutatni szeretett volna. Így hát a legény követte és rábukkant a csodadarálóra.

- Jöhet az utolsó próba! – kiáltott a szegény legény.

Addig ment, amíg el nem ért a selyemrétre. Ott valami zajt hallott és követte. Most ámult csak el igazán a legény. Ott volt egy aranyszőrű paripa. Csillogott-villogott a nyerge az aranytól, az ezüsttől és a gyémánttól. A legény felült rá és a ló szállt, mintha szárnyai lettek volna.

A gonosz banya elámult, és menten nekiadta a lánya kezét. Ahogy a legény hazaért, mindjárt megölelte az apját és mindent elmesélt neki. Csaptak nagy lakodalmat és még ma is táncolnak, ha meg nem haltak.

 

Dancs Ágnes (3.b) : Az elátkozott tündér (II. hely)

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, s neki egy fia.

Amikor a fiú felcseperedett, elindult világot látni. Ment, mendegélt és egyszer csak elérkezett egy selyemrétre.

Ez a selyemrét nagyon szép volt és itt lakott egy pöttöm tündér. Ez a tündér el volt átkozva. A gonosz boszorkány átkozta el. A tündér megkérte a fiút, hogy segítsen rajta. Ezért a tündér adott neki egy csodadarálót és egy táltos paripát. A csodadarálónak varázsereje volt, a táltos paripa meg úgy száguldott, mint a szélvész. A fiú megköszönte, felült a táltos paripára és elrepültek. Repültek, repültek és elérkeztek egy titokzatos erdőhöz. Itt lakott a gonosz boszorkány, aki elátkozta a tündért. A fiú rátalált a boszorkány házára. Bement, köszönt illendően. A boszorkány fogadta, és azt kérdezte tőle:

- Hol jársz te, ahol még madár sem jár?

A fiú elmondta, mi járatban van errefelé. A boszorkány mérges lett rá és azt mondta neki, hogy ha kiáll három próbát, akkor megjutalmazza és felszabadítja az átok alól a tündért. A fiú beleegyezett. A boszorkány elmondta a próbákat. Így szóltak a próbák: át kell kelnie a kaktuszsivatagon, meg kell másznia a jéghegyet és végül el kell hozza neki a titokzatos erdőből a tűzmadarat.

Elindult a fiú, ment, mendegélt és elért a kaktuszsivataghoz. Nagyon nehéz volt, de végül sikerült. A következő próbában segített neki a táltos paripája, mert paripa átrepítette őt a jéghegyen. A harmadik próba mind a kettőnél nehezebb volt. A fiú hét évig, hét hónapig és hét napig bolyongott az erdőben.

Egyszer csak megszólalt a csodadaráló és ezt mondta neki:

- Darálj meg egy diót és látni fogod az utat, ami elvezet a tűzmadárhoz.

A fiú megtalálta a tűzmadarat, és nyomban vitte is a boszorkányhoz. Odaadta neki. A boszorkány megjutalmazta a fiút és feloldotta az átkot a tündéren.

A fiú hazavitte a táltos paripát és a csodadarálót az apjához és gazdagok lettek. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

 

 

Tóth Jázmin (3.a): A legény és a kincs (III. hely)

 

Egyszer régen, mikor a kurtafarkú kismalac még nem túrta gödrét, a pöttöm tündér elrejtette kincsét az Óperenciás tenger legmélyére. Csakhogy a gonosz boszorkány megátkozta a kincset 3 nagyon veszélyes próbával.

Élt abban az időben egy Szakasztott Szegény nevű koldus. El is indult hát a nagy útra. Ment, ment, mendegélt, míg egyszerre egy selyemréten találta magát. Ott odament hozzá egy táltos s ezt mondta neki:

- Ahhoz, hogy megszerezd a kincset és átjuss a három próbán, meg kell szerezned három varázs tárgyat: a csodaszigonyt, a csodadarálót és a varázskardot. Vigyázz! – azzal köddé vált.

Be is ugrott hát a tengerbe. Csak sétált a forró fövenyen, mígnem egy óriási medúzaseregbe ütközött. A medúzák nem kímélték, megrázták. Mikor a koldus végre visszanyerte eszméletét, a medúzakirály előtt találta magát.

Azt mondja a medúzakirály:

- Ha válaszolsz egy kérdésemre, megkapod a csodadarálót.

Így szól a kérdés:

- Mi a legnagyobb kincs, mely oly fényes, mint a gyémánt, mégsem látod?

- Könnyű a válasz, király uram. – felelte a legény.

- Ez a kincs a szeretet.

Elmosolyodott őfelsége.

- A válasz helyes. Vidd hát kincsem.

Ment tovább, s egyszerre bálnaüvöltést hallott. A következő pillanatban már a bálna gyomrában is volt. Bizony bátor legény volt, mert mikor észrevette, hogy ott csillog a varázsszigony, rögtön érte ment. A bálnában cápákon át kellett megszereznie a varázstárgyat és sikerült is neki. Ahogy hozzáért, a bálna kiköpte őt. Ment tovább, s egy halcsapat úszott el előtte. Akkor a sok hal között észrevett egy halat, akinek valami éles dolog vágta el az uszonyát. Kihúzta s látta, hogy az a varázskard. Aztán ahogy ment a sziréneket elkergette a varázsszigonnyal. Az óriáspolip mérgező tintáját ledarálta a csodadarálóval. Az iszonyú nagy óriási pók hálóját elvágta a csodakarddal. Eztán egy asztalon szebbnél szebb ládákat, meg egy faládát talált. Pár perc múlva elvette a faládát s meglátta benne a kincset.

Azóta is vígan él, ha meg nem halt. Itt a vége, fuss el véle.

 

Kállai Adrienn (4.b): Az életem legjobb döntése

(I. hely)

 

Tudjátok, hogy ki vagyok? Ha nem, akkor bemutatkozom. Én vagyok a Pöttöm Tündér. A legjobb barátom a gomba, aki a selyemréten lakik. Én vele szemben lakom. Még van egy barátom, a táltos paripa.

Egyszer, amikor egy érdekes könyvet olvastam a fakunyhóban, kopogtattak. Szaladtam az ajtóhoz, hogy kinyissam. Két barátom toppant be hozzám egy térképpel.

- Szia Pöttöm Tündér! – mondták egyszerre.

- Sziasztok! Mi az ott a kezetekben? – érdeklődtem.

A gomba hevesen kezdett el beszélni:

- Képzeld! A réten baktattam táltos paripával és a szél egy térképet fújt hozzánk. Azt íjra, elvezet a csodadarálóhoz és lehet tőle valamit kívánni! Te mit kívánnál Pöttöm Tündér? – kérdezte legjobb barátom. Elmosolyodtam.

- Gyertek, induljunk a daráló keresésére, és amikor megtaláljuk, akkor meglátom, hogy mit kívánok!

A térkép először azt írta, hogy az menjünk óriáshegyhez. Tehát odaballagtunk. Átdöcögtünk a hely tetejére, de ott néhány mérges hangya várt minket.

- Nem mehettek tovább! Csak ha megfejtitek a rejtvényünket! Milyen ág az illatos ág? – mondta az egyik hangya. A barátaim törték a fejüket. Nekem nem kellett sokáig gondolkodnom.

- Hát a virág! – kiáltottam.

A hangyák mérgesen arrébb álltak. Ezek szerin megfejtettem a rejtvényt. Leértünk végre a hegyről. Az út egyenes volt és nem volt választás, hogy merre menjünk. A térkép azt mutatta, hogy az elvarázsolt tóhoz menjünk. Így is tettünk. Az elvarázsolt tónál a gonosz boszorkány állta az utunkat:

- Csak akkor varázsolom ide a hidat, ha megfejtitek a rejtvényem! Miért van a póknak telefonja?

Hát ez tényleg nehéz kérdés volt még nekem is, de végül felkiáltottam:

- Azért, hogy a sarkot telefonja! – a két barátom jót nevetett a rejtvényen.

- Megfejtetted a rejtvényem! De csak te mehetsz át! A paripát és a gombát elvarázsolom a tömlöcbe! – mondta és hirtelen eltűnt a két barátom felé.

Nem tudtam mit kívánjak. Pénzt, palotát, vagy hintót. Azt hiszem ez volt életem legjobb döntése.

- Azt kívánom, hogy ezt az egész napot újra kezdhessem! – nyögtem.

Egy szempillantás alatt visszaérkeztem a fakunyhóba, ahol a két barátomat láttam meg, akik nem emlékeztek semmire. Most kérdezte meg a gomba, hogy mit kívánnék.

- Én nem kívánnék semmit! Nekem az életem úgy jó, ahogy van! – nevettem el magam. A két barátomat meghívtam a selyemrétre egy hétre, de ez egy másik történet.

 

Keller Dániel (4. a): Bármi teljesülhet! (II. hely)

 

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény legény.

Ennek a legénynek még kenyérre sem futotta. Szerencsére meg volt a magához való esze, ezért meg tudta szerezni a napi betevőt. Egyszer kipróbálta a kockajátékot, amin egy táltos paripát nyert. Ahogy megszerezte a paripát, elvágtatott onnan jobb élet reményében. Ahogy száguldott, egyszer csak egy rétre ért. De ez nem egy akármilyen rét volt, hanem egy selyemrét. Ez onnan derült ki, hogy a ló csúszkált. Szerencsére ezt hamar észrevette a legény és ezért gyalog mentek tovább. Mentek, mendegéltek. Útközben találkoztak a pöttöm tündérrel. A fiú rá tudta venni a tündért arra, hogy teljesítsen egy kívánságot. Nem sokkal utána egy különleges épülethez ért, ami úgy nézett ki, mint egy sátor, csak sokkal díszesebb volt annál. Ahogy a sátorhoz ért, ott termett egy gonosz boszorkány. A legény nem zavartatta magát, csak azt kívánta, hogy a boszorkány tűnjön el onnan.

És csodák csodájára eltűnt a boszorkány. A legény betért a sátorba, ahol egy daráló volt. A fiú nem húzta az időt, rögtön kipróbálta a darálót.

No, halljatok csodát, a darálóból már csak arany folyt ki.

Így lett a szegény legényből gazdag úr. Itt a vége, fuss el véle.

 

Lipóczki Eszter (4.a) : A szegény asszony álma

(III. hely)

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony. Nem volt annak semmije, csak egy darálója.

Úgy döntött, hogy ő bizony az élete árán is, de egyszer gazdag lesz. Teltek, múltak az évek. Már alig-alig tudott valamicskét enni. Egyszer elindult, hogy teljesítse álmát. Ment hetedhét határon hegyeken, völgyeken keresztül. Egy pár nap múlva egy gyönyörű selyemréten találta magát. A darálót is magával hozta, amin egy érdekes kulcslyuk volt. Néha a darálóból hallott valamiféle hangot, de nem tudta, mi lehet az. A selyemrét közepén egy ugyanolyan érdekes kulcsot talált, mint amilyen a darálóján volt. Próbált hozzá közelebb menni. Egyszer csak egy gonosz boszorkány állt az útjába.

- Mit képzelsz te asszony? Ez az én selyemrétem! – mondja a gonosz boszorkány.

Az asszony erre elővette a darálóját. Egyszeriben megnőtt tízszeresére és elnyelte a boszorkányt. A kulcshoz futott és kinyitotta vele a darálót. Abból egy gyönyörűséges pöttöm tündér szállt ki. Kiderült, hogy ő nyelte el a gonosz boszorkányt.

A pöttöm tündér megszólalt:

- Mivel kiszabadítottál, kívánhatsz egyet.

- Én gazdag szeretnék lenni. – mondta a szegény asszony.

A pöttöm tündér elővette varázspálcáját. Egyszeriben annyi pénz hullott le, hogy ellepte a selyemrétet. Az asszony megköszönte a sok pénzt, majd elbúcsúztak egymástól. A gazdag asszony indult tovább. Egy lóvásárhoz ért. Meglátott egy gyönyörű táltos paripát. Rögtön meg is vette. A táltos lett a kedvence. Mindent együtt csináltak. A maradék pénzből gyönyörű kastélyt építtetett. Az országban ez lett a leggyönyörűbb palota. A táltosnak külön istállója lett. A szegény asszony hozzáment egy királyhoz. Az asszonyt ezért királynővé koronázták. Boldogan éltek hárman, amíg meg nem haltak.